rómaiak vallása: Róma és a római birodalom uralkodó népének ősvallása. - Az Itália név a vituli, 'bikaisten fiai' szóból származik (valójában „Borjúország”), ami az újkőkorban a Földközi-tenger térségében mindenütt megtalálható archaikus mediterrán termékenységkultuszra utal. - A legfőbb istenség, Jupiter (Dzsovispater, indoeurópai égisten mint atya!) mellett a rómaiak kezdettől fogva tudatában voltak bizonyos numinózus, titokzatos szellemi erőknek és hatalmaknak, amelyek elsősorban a természeti folyamatokat határozzák meg. A tiszteletteljes félelem a mindenütt jelen levő numenektől (titokzatos szellemlények) nagyon lényeges meghatározója a ~nak, és arra serkentett, hogy bizonyos rítusok megtartása révén jóindulatukat megszerezzék, ill. megtartsák. Mivel a rómaiak eredetileg erősen paraszti dominanciájú társad-ban éltek, ideáljuk és legfőbb vezéreszméjük a folyamatok szabályossága, a rendezettség minden tekintetben. Minden újítás, minden kivétel, minden, ami előre nem látható, támadás a szent norma és rend ellen, és a pusztító káosz veszélyét rejti magában. Minden rendkívüli jelenséget úgy fogtak föl, mint az emberek és istenek közötti kapcsolat megzavarását, és jelet, amit értelmezni kell, hogy helyesen reagálhassanak és az isteneket újra kegyességre hangolják. Ezért olyan jelentősek a szert-ok. - A religio az előírt rítusok hűséges végzése; a papok éberen vigyáztak, hogy az előírt dolgokat elvégezzék, a szabálytalant észrevegyék és áldozattal ismét jóvátegyék. Így a vallásos magatartás jellemzői a gyakorlatiasság, a vasfegyelem a ius divinum iránt, hűség (fides) a vállalt kötelességekben, az egyéni érdekeket megelőző közérdek nagyrabecsülése, az együttélés szabályainak és az alaperénynek, a pietasnak (jámbor engedelmesség és kötelességteljesítés) nagyra értékelése. - Az állam után a családot emelték ki, mert a társad. a nagycsaládok sejtjeiből áll. A pater familias, a családfő a család természetes képviselője, nemcsak kifelé és politikailag, hanem vallási vonatkozásban is. Az általa vezetett magánkultusz a családi tűzhely (→focus) körül a mintegy 1200 évet átfogó róm. tört. során alig változott, és sok hasonlóságot mutat más indoeu. kultikus rendszerekkel. - A családi tűz volt a kultusz középpontja; ennek áldoztak naponta élelmiszert, havonta 3x virágokat stb.; ápolása szt kötelesség volt. - A házi kultusz különösen az elődök mitikus-kultikus megszemélyesítőinek (penates, →lares) szólt és a geniusnak, a pater familias „hasonmásának”, aki különlegesen védelmezi a családfőt. Így a pater familias születésnapját mint geniusának különleges ünnepnapját ünnepelték meg. Minden újszülöttnek a 9. napon →bullát tettek a nyakába mint védő geniusának jelképét és mint varázserejű segítséget a gonosz ellen. - Az élet fordulópontjai (születés, házasság, halál) ált. válságot szülnek, mert változást hoznak, ezért különféle rítusokkal segítségért kiáltottak, hogy a szellemek és alsóbbrendű istenségek feletti hatalom ki ne csússzon a kezükből. Vaticanust és Fabuliust szólították, hogy az újszülöttnek segítségére legyen a beszédben, Educa az evésben és ivásban, Statana tanította állni, Ossipaga erősítette a csontjait. Abeonaha tanította járni. Tellus, Ceres és Juno hasonló szerepekhez jutott a házasságkötéskor. A temetés, amelyet 9 napig ünnepeltek, rituálisan a divi parentes vagy →manesek rendszeres kultuszával folytatódott. 2 külön ünnepet, a Parentaliát februárban (→feralia) és a Lemuriát májusban kiváltképpen a halottaknak szentelték. - Különféle rítusokkal oltalmazták a növényeket és állatokat betegségekkel szemben, a vetés meggyökeresedésének előmozdítására. - A családok kapcsolatainak ápolására szolgált a Paganalia, Terminalia, a határkő és Campitalia, az útkereszteződések ünnepe. - A közéletben a pater familias funkcióit a pontifices és flamines gyakorolták, akik az állam nevében áldozatot mutattak be és bizonyos rítusokat gyakoroltak. A kir-ok korában ilyen áldozatokat elsősorban Jupiternek és Marsnak mutattak be (a flamines Dialis Jupiternek, a flamines Martialis Marsnak). Összesen 15 ilyen papság volt, mindegyiknek megvoltak a maga szokásai, tabui, előírásai és jogai. - A közt. idején a „rex sacrorum” hivatalát a pontifex maximus vette át, aki kiválasztotta a papság tagjait és a Vesta-szüzeket, akiknek a szt tűzre kellett vigyázni (a tüzet azzal az erővel kellett őrizniük, amelyet érintetlenségükből nyertek). Nagy jelentősége volt az auguroknak is, akiknek azt kellett kideríteni, hogy valamely terv az istenek szemében kívánatos-e v. sem. Később ezek mellé további „értelmező szakemberek” jöttek a gör. és etruszk körből (pl. a haruspexek). - Voltak papi társulatok, sodalitates, melyeknek a nyilvános kultuszban kellett bizonyos funkciókat ellátni, pl. Fetiales a szerződések és hadüzenetek számára; Salii, Mars és Quirinus táncosai háború kezdetén és békekötéskor; Fratres Arvales és a Luperci, akiket az évszakos ünnepek alkalmából szerepeltettek. - A ~ kifejlesztését és megszervezését a mondabeli kir-nak, Numának tulajdonítják, és 753 és a 6. sz. etruszk hatalomátvétel közötti időben szilárdult meg. - Róma istenei kultuszistenek voltak, nem volt (emberi, antropomorf) alakjuk, nem érintkeztek egymással, nem alkottak „pantheont”, ezek az istenek hatalmas, termfölötti lények, „numina”, akiket jó indulatra kell hangolni. - Idegen hatások. A politeizmust a rómaiak az etruszkoktól, görögöktől és más népektől vették át. Jupiter-Mars-Quirinus vsz. indoeu. eredetűek, és már nagyon korán hármasságot képeztek mint a papok-harcosok-parasztok társad. előképe. Ez később kiegészült Janusszal és Vestával (Janus a kezdet és a bejárat istene, kettős arcú; Vesta a tűz istennője, kerek tp-okban tisztelik). Etruszk befolyás hatására Jupiter-Juno-Minerva váltotta fel az ősi triászt, és szobrok ábrázolják őket. Mivel az etruszkokra erősen hatottak a gör-ök, a gör. Zeusz az, akit Jupiter Optimus Maximus képében ábrázolnak. Juno a nő modellje a társad-ban (mindhárom funkcióval: pap-harcos-termékenység kapcsolatban). Minerva a műv-ek pártfogója (eredetileg vsz. ősitáliai eredetű, az etruszkokon keresztül kerül a rómaiakhoz), Pallasz Athéne sok vonását viseli magán. Emellett még Dionüszoszt, Artemiszt, Apollónt, Neptunust és Saturnust is tisztelték. Nem ismerjük azonban az etruszk teol-t és mitológiát, ezért nem is tudjuk pontosan megmondani, hogy az istenségek külön-külön mit fejeztek ki. Röviddel az utolsó etruszk kir. elűzetése után az Aventinus lábánál új hármasságnak emeltek tp-ot: Ceresnek, Libernek és Liberának (ők a termékenység 3 archaikus védőistene, akiket erősen közelítettek a Démétér, Dionüszosz, Perszephoné hármassághoz). Ezután gyorsan és korlátlanul befogadták a gör. isteneket: a Dioszkuroszokat, Hermészt (Merkur), Aphroditét (Venus) és Artemiszt (Diana). - A kelták inváziója a Kr. e. 4. sz: megszakította a kapcsolatot a gör-ökkel, és több mint 100 évre megrendítette a rómaiak önérzetét. Csak a senonok törzsi területének (Ager Gallicus) meghódítása Kr. e. 282: és ezzel Róma uralmának biztosítása Közép-Itáliában adta vissza a rómaiak régi öntudatát. Közben egyre nagyobb befolyásra tett szert az orákulum és jövendőmondás jellegű gondolkodásmód, valamint a hellénizmus misztérium-vallásossága. A Sybilla-könyveknek lett pl. a legnagyobb tekintélye, és gyakran vakon követték a „rendelkezéseket”, melyeket kiolvastak belőlük. Így történt pl., hogy Kr. e. 205: az ázsiai Magna Matert (Kis-Ázsiában Kübelé) róm. katonák Pergamonból Rómába hozták, és egy újonnan épített tp-ban felállították a Palatinuson. Az istennőt ábrázoló híres fekete kőnek nagy vonzereje volt. A ~t államvallásnak tekintették, amely minden polgárra nézve kötelező volt. Mellette virágzott a misztérium-vallásosság (→Mitrász), amely az egyszerű emberek szükségleteit messzemenően tekintetbe vette, jobban mint az állami kultusz. **

König 1985:119. - Köves-Zulauf, Thomas: Bevezetés a róm. vallás és monda tört-ébe. Bp., 1995.